Defending the pick-and-roll
(Angol nyelvű PDF, 1.1mb)













Hírek a táborból - EGY KEMÉNY AKADÉMIKUS NAP

Professzorok, fogócska, a pécsi kosárlabdázás istennője és a halászlé

Péntekre virradóra megérkezett a vihar. Elvitte a kánikula nagy részét, és elhozta a legkeményebb napot a Rátgéber Akadémiára. Legalábbis ami az edzői garnitúrát illeti. A foglalkozások a mostanra már bevett gyakorlat alapján reggel kilenc óra előtt pár perccel elkezdődtek.

A kosárlabda azon részét gyakorolták az akadémisták, amelyet eleinte nem szoktak szeretni, mégis ezzel a játékelemmel lehet bajnokságot és trófeák sorát nyerni: a védekezéssel. Végigért a sorminta. Megismerhették a gyerekek az egy-egy elleni védekezés alapelemeit, az egész pályás védekezés, a letámadás fortélyait, s arról is megkapták az első leckéket, miként kell védekezni a triplavonal által határolt területen.

Sőt! Az első lépéseket megtették az Akadémia hallgatói a csapatvédekezés mikéntjének elsajátítása érdekében.

Aztán érkezett az ebédidő, a gyermekeknek csendes pihenő, a szakembereknek azonban a szokásos déli szakmai megbeszélést követően nem a szobáik felé vezetett az útjuk, hanem egyrészt az első turnus – ne feledjük szombat délután már haza is utaznak a hallgatók soraiból nem kevesen – értékelését kellett elvégezniük, másrészt komoly előadásokat hallgathattak az edzők is.

Három kosárlabda-oktató érkezett a belgrádi és az újvidéki Sporttudományos Intézetből. Predrag Gavrilovic profeszor a fizikai állóképesség fejlesztésének legmodernebb lehetőségeiről és irányvonalairól tartott szakmai képzést, Branko Markovski pedig a legújabban bevezetett scouting-program felhasználásnak előnyeiről beszélt, s ezek hasznosításáról az ellenfelek játékának elemzésében.

Predrag Nemec tanár úr már a sportpályán mutatta be az előadóterem helyett, milyen játékos elemeket lehet belevinni az edzések forgatagába. A gyerekek láthatólag élvezték a fogócskázás alapjait magában foglaló gyakorlatokat.

Mire véget ért a bemutató, megérkezett a magyar sport történetének egyik legszimpatikusabb, legszerényebb személyisége, a pécsi kosárlabdázás többszörösen felkent istennője – Iványi Dalma. A hallgatók kitörő örömmel üdvözölték a remek irányítót. S, hogy nem csupán szakmailag értékelték az ittlétét, mutatja, hogy az első kérdés, amit kapott, arra vonatkozott, milyen is az autója. Dalma mosolyogva állta a kérdések özönét, majd végigjárta a kollégiumi szobákat, s eldöntötte melyik is a legszebb fiú, illetve leánylakosztály a Petőfi-szigeten.

Dalma után következtek a délutáni foglalkozások, majd az egyéni képzés. Mire beköszöntött Bajára az este, mindenkinek jólesett a halászlé, amelyet az egyik edző, az egykori kiváló bajai kosaras, Rátvay Tamás főzött.

Nomen est omen: aki bajai, az nem csak kosarazni tud, halászlét is tud főzni!


















































Rátgéber Akadémia
Baja, Petőfi Sziget
Info: +36 30 997 4709
kosartabor@ratgeber.hu
Ajánlj minket!
A neved:
E-mail címed:
Címzett e-mail: