Defending the pick-and-roll
(Angol nyelvű PDF, 1.1mb)













Hírek a táborból - FUTVA PIHENŐ AKADÉMISTÁK

Ismerd meg Bajádat mozgalom

A csütörtök úgy kezdődött, ahogy szokott: edzéssel, és kétféle tervezéssel. Esik, vagy nem esik. Egyelőre nem esett, ezért lehetett megint mindenhol dolgozni. A munka a három-három elleni játékon és a három játékos kapcsolatában a gyors indítások helyes befejezésén pallérozódott. Dolgoztak is az akadémisták, ahogy az a nagykönyvben meg vagyon írva.

A délután viszont nem a kosárlabdáé volt a kosarastáborban. Elvégre kijár egy kis pihenés a munka kellős közepén mindenkinek.

A pihenés azonban a fiatalok esetében nem az ágynak esést, az alvást, vagy az olvasást jelentette. Beindult az „Ismerd meg Bajádat!” mozgalom. A nevelők Csák Magdival az élen nagyon komoly kérdés és feladatkört állítottak az ifjoncok elé. Különböző csapatokat alkottak a gyerekek az edzők és a nevelők vezetésével és futólépésben ismerkedtek Baja nevezetességeivel.

Nem úgy, hogy erre mentek, meg arra mentek és ki-ki rácsodálkozott valamelyik épületre, vagy szoborra. Hanem a különböző feladatok szorosan egymásra épültek, az első világháborúnak emléket állító szobor talapzatán elhelyezkedő idézeteket kellett megmondani, hogy honnan származik, s csak az mehetett tovább, aki tudta a jó megoldást. Akár egy tájékozódási futóversenyen. A másik helyszínen különböző számokat kellett kitalálni – hány bajnokságot nyert Rátgéber László, hányadik életévébe lépett a héten Fabio Fossati -, s a számok helyes sorrendje adta annak a borítéknak a számát, amely a következő feladatot tartalmazta. A helyi erők is bőven be voltak avatva. A kezdő feladatot tartalmazó borítékot például a Mediterrán Szálló portása nyitotta fel, s adta ki az akadémistáknak. Ha valaki elrontotta, rossz helyre ment.

Mindez persze időre, a kiértékelések egyelőre még tartanak…

Este sem passzívan pihentek a táborlakók: akkor az uszoda vette át a főszerepet. Talán ezt élvezték legjobban a fiatalok. A vízikosárlabda-versenyekben megint nem volt – fizikai kondíciók miatt nem nagyon lehetett – ellenfele a legnagyobb korosztályos fiúknak. Csák Lackó árnyéka újra mindenkit elhomályosított az uszodában.

A szakvezetők estéje is hangulatosan telt – köszönet érte a Sümegi-borháznak.



























































































Rátgéber Akadémia
Baja, Petőfi Sziget
Info: +36 30 997 4709
kosartabor@ratgeber.hu
Ajánlj minket!
A neved:
E-mail címed:
Címzett e-mail: